Jöttünk, láttunk, győztünk!
Az új év második mérkőzésén sikerült megszereznünk első győzelmünket, ezzel egy roppant fontos 3 pontot. Az előzetes várakozásokkal ellentétben a csapat lényegében gond nélkül hozta le a Cagliari elleni szombat délutáni meccset.
Zlatan a kezdőben! 4-4-2-es formáció! Leao az ifjú padawan! Egész héten ettől volt hangos az internet. De a már sokat megélt Milan szurkolók aligha vártak egy könnyű összecsapást a Cagliari ellen. Annak tükrében meg pláne, hogy ugyan legutóbbi 3 meccsüket elveszítették, még így is a szezon egyik, ha nem a legnagyobb meglepetéscsapataként csücsülnek a még Európa Liga selejtezőt érő 6. helyen. Mi meg egy roppant kínos vereség és egy kiábrándító döntetlen után utaztunk Szardínia szigetére, annak reményében, hogy valami isteni ibrai csoda folytán elhozzuk a 3 pontot.
Annak ellenére, hogy a csapat továbbra sem egy világverő alakulat, a mutatott performansz egész meggyőző volt. A legfontosabb az, hogy ez a forma meddig fog kitartani. Szervezett volt a csapat, és összességében sokkal veszélyesebb is volt a Cagliari kapujára, mint a hazaiak, a miénkre! Ugyan voltak továbbra is pontatlanságok mind elől, mind hátul, de most végre a szerencse (vagy épp az Ibra-faktor) mellénk állt és végre jókor voltak jó helyen a támadók és sikerült begyötörni végre a kapuba a labdát! Kétszer is!
Ibra most már nem csak azt mondhatja el magáról, hogy 4 évtizedben lépett pályára, de azt is, hogy 4 évtizedben szerzett tétmérkőzésen gólt, aktuális csapatában. Elképesztő teljesítmény, hogy 38 évesen a mezőnyben csapata legjobbja volt, és végigjátszott 96 percet!
Jelen pillanatban a csapat a tabella 9. helyét foglalja el. (a cikk megjelenésekor, még nem ért véget az összes mérkőzés az aktuális fordulóban) A Napoli már biztos mögöttünk marad, hála Ospina mesteri mutatványának, amivel a Lazio ellen meccsen szórakoztatta a nagyérdeműt! Az utolsó európai kupát érő hely 4 pontra van, de szerencsénkre a következő fordulókban olyan ellenfeleink lesznek, mint az Udinese, a Brescia és a Verona, ahol bőszen lehet gyűjtögetni a győzelmekért járó 3 pontokat!
De addig még vár a csapatra egy szerdai Coppa Italia mérkőzés a SPAL ellen, ahol nem is lehet mást elvárni, mint győzelmet! Méghozzá legalább olyan magabiztos győzelmet, mint a Cagliari ellen aratott 0-2-es siker!
Forza Milan!