Diavolo Rossonero


2020.okt.31.
Írta: Diavolo Rossonero Szólj hozzá!

Menetelünk tovább...

A csütörtöki győztes Európa Liga találkozó után ismét pályán a csapat. Ezúttal Udinébe látogatnak a srácok. A 3 pont hazahozatala gyakorlatilag kötelező!

Más eredmény itt szóba sem jöhet, csak egy több gólos vendég győzelem. A hazaiak a tabella 18. helyéről várják a találkozót. Eddigi mérlegük 5 forduló alatt: 1 győzelem és 4 vereség, 5 rúgott és 9 kapott góllal. Mi természetesen továbbra is vezetjük a bajnokságot, 4 győzelemmel, 1 döntetlennel,  12:4-es gólaránnyal. Ezek alapján is joggal várhatjuk, hogy a srácok berámolnak minimum egy hármast ennek az évek óta harmatos Udinesenek!

Külön jó hír, hogy Donnarumma és Hauge negatív tesztet produkált, így a csapattal tarthatnak Udinébe. Míg előbbi valószínűsíthetően (és halkan jegyzem meg, hogy hála a jó égnek) a kezdőben kaphat szerepet, addig utóbbi a cserepadon lehet ott a kezdő sípszót követően.

Az ilyen meccseket, mint a soron következő mindenképp hozni kell, és rendben lesz ez a szezon! A következő valamire való csapat akivel játszani fogunk, a Napoli lesz. Utána pedig Karácsonykor a Lazio. A kettő között gyakorlatilag minden meccsünk a kötelezők közé tartozik.

A csapat amúgy is már olyan régen kapott ki, hogy arra már senki sem emlékszik. Ezt a mintát kell most folytatni egy győzelemmel és a begyűjthető 3 ponttal! De persze ne igyunk előre a medve bőrére. Hosszú távon, még mindig nem mi számítunk a bajnokság fő esélyesének. Egy sz*ros negyedik helyért is már a legtöbb Milan szurkoló odaadná a fél karját. Egyelőre bíztató amit látunk, mind az eredmények, mind a mutatott játék terén. Régen volt már ilyen! Reméljük még sokáig így lesz!

Tipp a kezdőre:
Donnarumma, Theo-Romagnoli-Kjaer-Calabria, Kessié-Bennacer, Leao-Calhanoglu-Saelemaekers, Ibrahimovic

Ja amúgy Theo úgy tűnik kapott egy riválist Dalot személyében! Nagyot ment a srác a hétközben!

Forza Milan!

Milano é Rossonero!

Milan Derby: The Fans' View as Inter and AC Milan Go Head-to-Head |  Bleacher Report | Latest News, Videos and Highlights

Ott is van! Zsebben az újabb 3 pont! 100%-os a csapat! A Milan a forduló végén a tabella legtetején csücsül!

Régen jelent meg bármiféle iromány az oldalon. Leginkább a kedv hiányzott, hogy írjak. Mindeközben nyár eleje óta valami nagyon beindult a milánói piros-fekete szekéren! Ezúttal egy olyan csapatot sikerült megütni, akik nem a hivatalból megverendők kategóriájába tartozik. Na jó! Az Intert is ütni kell hivatalból, hiszen mégis csak városi rivális. De a keretek (a teljes keretek, nem a COVID tépázta keretek) erősségét elnézve, már árnyaltabb a dolog.

Az egyik oldalon adott a mi nagyon jó formában lévő Milanunk, akik a futball élet újraindulása óta nem találtak legyőzőre, a másik oldalon pedig az az Inter, akit a Juventus legfőbb kihívójának tekintettek a szezonkezdet előtt. Nem is alaptalanul!

Ez a mérkőzés egészét nézve még simán el is képzelhető, azonban (közhely következik) a focit gólra játszák, és az eredményjelzőn 1-2 áll a Milan javára! Az Inter mérkőzés eleji elalvása mellett nem kis szerencse is kellett a brutális mennyiségű védőmunka mellé. A hazaiak nem éltek a rengeteg kidolgozott lehetőségükkel, és ezúttal a rengeteg véleményes bírói ítéletből (mert kár lenne szemet hunyni felettük, akadt néhány) mi jöttünk ki jobban.

Ibra 39 évesen is fantasztikus. Ennek a félig meddig csikócsapatnak kellet egy ilyen vezér, aki megmondja, hogy mi merre hány méter.

Egy klasszikus idézettel élve: "Győztünk!". Behúztuk a 3 pontot, vezetjük a bajnokságot, helyreállni látszik a világ rendje. Persze a szezon vége még nagyon messze van, de egy ilyen fontos győzelemből erőt lehet meríteni a folytatáshoz!

Kár is tovább szaporítani a szót, a következő fordulóban érkezik a Roma, de előtte még lesz egy glasgow-i kiruccanás az Európa Ligában.

Addig is Forza Milan!

Pontokat gyűjtöd?

Képtalálat a következőre: „tesco pontok”A novemberi szenvedés után az év utolsó hónapjában kicsit szusszanhatunk. Illetve szusszanhatnánk, ha eddig becsülettel gyűjtögettük volna a pontokat. De mivel nem így történt és a csapat a 13. fordulót a tabella 12. helyén zárta nagyon össze kell kapnia magát Pioli legénységének, ha végre el akarnak indulni felfelé.

#14   Parma - Milan   2019.12.01.

Első körben Parmaba látogatunk. A két csapat között 4 pont a különbség. Sajnos a hazaiak javára. Ha a játékunk fejlődésében felfedezhető javuló tendencia folytatódik, akkor 3 ponttal térhetünk haza. Nagyon fontos lenne, a 2019-es év utolsó pár mérkőzésén elkezdeni gyűjtögetni a győzelmeket, mert az eddig megszerzett 14 pont nagyon karcsú. (tipp: 1-2)

#15   Bologna - Milan   2019.12.08.

Papíron ez is egy kötelező győzelem kellene legyen. De manapság nem beszélhetünk ilyenekről. Nehéz meccsre lehet számítani. "De mikor volt nekünk utoljára könnyű meccsünk?" tehetjük fel a kérdést. Maradjunk annyiban, hogy kis költői túlzással élve, nem ebben az évtizedben. (tipp: nyögvenyelős 0-1)

#16   Milan - Sassuolo   2019.12.15.

Mivel hazaiban leszünk, talán ez lesz a legkönnyebb meccsünk ebben a hónapban. A Bologna mellett ők is mögöttünk állnak a tabellán. Ez jó lenne, ha így is maradna a továbbiakban! Ki kell menni, azt szét kell tépni őket! (tipp: 2-0)

#17   Atalanta - Milan   2019.12.22.

Karácsony előtt egy kis depresszió. Sok jóra nem lehet számítani a bergamoi brigád ellen. Ráadásul idegenben fogunk pályára lépni, így még jóval nehezebb dolgunk lesz. Jelen pillanatban 11 pont van a két alakulat között és 6 hely. Egy vendég győzelemre biztos jól fizetnének a fogadó irodák, azonban felesleges hiú ábrándokat kergetni ezzel a meccsel kapcsolatban. (tipp: szenvedős 0-0)

Zárkózunk?

Ezek eredményeként a 12 begyűjthető pontból 10-zel számolhatunk. Talán ez a legoptimistább jóslat az előttünk álló hónapra. Ez a max. Ennél csak rosszabb forgatókönyv szerint alakulhat majd számunkra a December, ha Fortuna nem lesz velünk. Sajnos zárkózni nem nagyon fogunk. Az elmúlt meccseken beástunk magunkat a középmezőny hátuljába, így ezzel a 10 ponttal sem leszünk beljebb. Ha az előttünk álló csapatok közül senki sem sem szerezne 1 pontot sem a hónapban, mi pedig bezsebelnénk ezt a 10-et, még akkor is csak a 7. helyre ugranánk elő. Ez pedig ugyebár lehetetlen, mivel mindenki gyűjtögetni fogja szépen a kis pontjait, mi meg csücsülünk a középmezőnyben. Jó ez a szezon! Majd jövőre!

süti beállítások módosítása