Indul a bajnoki hajrá! #MilanUdinese
Akárhogy is nézzük, számunkra most indul a szezon bajnoki hajrája. Ha Májusban a tabella első felében szeretnénk lenni, ne adj isten európai kupaporondot érő helyen, akkor innentől kezdve minden meccs egy döntővel ér fel, csak hogy ezt a már számtalanszor puffogtatott közhelyet idézzem.
Nem kis várakozás előzte meg ezt a szezont. Új edző, fiatal igazolások, a csapat magja együtt maradt. Mindenki úgy várta az idény első mérkőzését, mint a Messiást! Aztán jött a hideg zuhany. Zakó az első fordulóban egy harmatgyenge Udinese ellen. Az a meccs gyakorlatilag előre vetített a komplett őszi idényünket. Zéró futball, nézhetetlen meccsek, és eredményről még csak szó sem esett, mert ugyan mostanában nem láthattunk túl gyakran szép játékot a csapattól, de azért 1 évvel ezelőtt valahogy csak-csak jöttek az eredmények!
Na de ez már mind a múlté! Úgy tűnik Ibrahimovic érkezésével tényleg történt valami az öltözőben! A csapat elkezdett végre mutatni abból, ami igazából bennük van, csak eddig valami okból kifolyólag nem tudott a felszínre törni. A legutóbbi fordulóban magabiztos játékkal hoztuk el a 3 pontot Szardíniáról, valamint hétközben szintén egy magabiztos győzelmet arattunk a SPAL ellen az Olasz Kupában. Ha utóbbi nem is túl nagy kunszt, mivel a SPAL az utolsó helyet foglalja el a tabellán és borítékolható, hogy idén kizúgnak a Serie A-ból, addig a múlt hétvégi Cagliari verés előrevetíthet valami jót is számunkra!
Most eljött az idő, hogy hazai pályán revansot vegyünk az Udinesén! A két csapat között mindössze 1 pont differencia van. Mi a tabella 10. helyén, míg ellenfelünk 12. helyen tanyázik épp. Már már rangadó szaga van a dolognak! Mondanom sem kell a vereség teljességgel elfogadhatatlan lenne, akárcsak egy döntetlen! Az Udinese ellen nyerni kell és úgy tűnik minden esélyünk meg is lesz a győzelemre, hiszen nagyjából ugyanaz a kezdő várható a meccsen, mint a múlt héten a Cagliari ellen. Kjaer (vagy Cser, mindenki döntse el magának) nagy valószínűséggel kezdőként kap szerepet. A SPAL ellen meggyőző teljesítményt nyújtott. Az Ibra-Leao páros felel majd a gólokért, míg a Castillejo-Kessié-Bennacer-Bonaventura négyes középpálya tömheti őket jobbnál jobb labdákkal (el sem hiszem, hogy ezt leírtam!). A spanyol úgy tűnik bejátszotta magát a kezdőbe az elmúlt két meccsen nyújtott teljesítményével. Üdvözlendő, hogy végre nem Suso töketlenkedését kell nézni a jobb szélen!
A vasárnapi ebéd mellé akkor egy Milan - Udinese lesz a desszert! Reméljük tényleg desszert lesz és nem okoz csalódást a csapat!
Tipp: 2 - 0
Forza Milan!